Nemrég kaptam egy üzenetet, pontosan egy új hozzászólást egy történetemre. Nagyon meglepett, hogy néhányan még látogatják a blogot, úgy is, hogy az gyakorlatilag behalt. Nos aki még néha-napján felnéz ide, az most tudja meg, hogy én Okami nem tűntem el, csupán becsatlakoztam szerkesztőnek a puruttya blogrendszer kultúra részlegébe.
SZÓVAL A LÉNYEG:
Okami-t és Chewy-t (Cheky néven) megtaláljátok a puruttya blogrendszerben.
Cheky jelenleg a VBK (Vörös Boros Kóla) PURUTTYA BLOGON szerkeszt.
Okami pedig a TITKOS ELLENÁLLÁS PURUTTYA BLOGON publikálja legújabb írásait.
ÚJ ELÉRHETŐSÉGEINK TEHÁT:
vbk.puruttya.hu
titkosellenallas.puruttya.hu
Ezen a blogon ez volt az utolsó poszt, ezennel hivatalosan is bezártunk. Az elérhetőségek még élnek, és a fent említett Puruttya blogokon megtalálhatóak vagyunk. (Engem könnyű lesz felismerni, sem az avatarom, sem a nevem nem változott, ott is Okami vagyok)
VÁRUNK TITEKET SZERETETTEL A PURUTTYÁN!
Aslan
Hatalmas láng égett egy mezőn, legalább ökör méretű lángnyelvek csaptak elő a rőzséből,
az egész mezőn szinte forrt a levegő. Teljes szélcsend volt, legalábbis Mefiás így vette észre
általában gyönyörűen lengedező, ám most mozdulatlan hajából. Még a természet is tudta,
hogy valami nagy történt, ugyanis az éjszaka csendjét csak a halkan roppanó fa törte meg
időnként. A réten két emberre vetett csupán baljós árnyékot a lobogó láng. Történetük egy
helyről indult, ám egyikőjük, Mefiás nem viselte el az emberek tékozló és gonosz oldalát,
így nem maradhatott meg tisztának. Hosszú, szemmel láthatóan kiváló szabású (és drága)
öltönyében állt, karját lezseren sétabotjára támasztva, miközben látszólag közönyös arccal
figyelte a megszülető teremtményt. Közvetlenül mellette állt Ravel, kék farmerben és
hatalmas kalapban. Jól lehet, ő angyal volt, ismerte korlátait, felesleges lett volna már bármit
tennie, éppen lelkének romjait próbálta összekotorni bensőjében, miközben halkan imát
rebegett. Talán most ér véget az emberek sorsa, és ők ketten látják csak a vég kezdetét. Egy
flúgos démon és egy szerencsétlen angyal van csak jelen az Antikrisztus születésekor. A láng
szerteoszlott, és akár ha köd lett volna, kecsesen lengte körül kettőjüket. A fű megperzselődött
ahol a narancssárga kígyó végigsiklott. Ravel a démonra nézett, és higgadtságának legutolsó
morzsáját összekaparva megszólította a pokol szolgáját.
- Vajon mi fog történni?
- Ezt csak ketten tudják. - Pillantott fel nyájas képet vágva az egykori angyal.
A forró köd még mindig körbelengte a most már kopár mezőt, egy ember már régen nem élne
ilyen hőmérsékleten. A máglya hatalmas robajjal lökte szét még meg nem égett maradványait.
Mindketten elvakultak a hirtelen felcsapó tűzgömbtől, és a lángoló rőzse zuhatagától, ami
Mefiásban honvágyat ébresztett. Amikor látásuk visszatért, meglepődve látták, hogy ahol az
imént még lángnyelvek kígyóztak, most nyomott aranypénzek csillognak. Az összesen arckép
volt, de egyiken sem volt ugyan az. A két régi vágású entitás értetlenül állt, el sem tudták
képzelni, hogyan okozhatja néhány fénylő tallér a világ teljes pusztulását. Mégis a Sátán nem
nyúlt mellé tervével, nem kellett sok idő, hogy a világban a legnagyobb országok vezetői is
rabjává váljanak a csillogásnak. Birodalmak hulltak el, miközben szövetségek szúrták hátba
tagjaikat teléreket rejtő birtokaikért.
Álljon tehát itt elrettentésnek, a pénzt hajszolni rút dolog, főleg a szegénynek,
De sokan teszik, s szenvednek is később nagyon.
Ám az ember sajnos nagyobb rabja, mint az ekének,
Amíg él, remél, s nem marad számára más álom, mint a vagyon.
az egész mezőn szinte forrt a levegő. Teljes szélcsend volt, legalábbis Mefiás így vette észre
általában gyönyörűen lengedező, ám most mozdulatlan hajából. Még a természet is tudta,
hogy valami nagy történt, ugyanis az éjszaka csendjét csak a halkan roppanó fa törte meg
időnként. A réten két emberre vetett csupán baljós árnyékot a lobogó láng. Történetük egy
helyről indult, ám egyikőjük, Mefiás nem viselte el az emberek tékozló és gonosz oldalát,
így nem maradhatott meg tisztának. Hosszú, szemmel láthatóan kiváló szabású (és drága)
öltönyében állt, karját lezseren sétabotjára támasztva, miközben látszólag közönyös arccal
figyelte a megszülető teremtményt. Közvetlenül mellette állt Ravel, kék farmerben és
hatalmas kalapban. Jól lehet, ő angyal volt, ismerte korlátait, felesleges lett volna már bármit
tennie, éppen lelkének romjait próbálta összekotorni bensőjében, miközben halkan imát
rebegett. Talán most ér véget az emberek sorsa, és ők ketten látják csak a vég kezdetét. Egy
flúgos démon és egy szerencsétlen angyal van csak jelen az Antikrisztus születésekor. A láng
szerteoszlott, és akár ha köd lett volna, kecsesen lengte körül kettőjüket. A fű megperzselődött
ahol a narancssárga kígyó végigsiklott. Ravel a démonra nézett, és higgadtságának legutolsó
morzsáját összekaparva megszólította a pokol szolgáját.
- Vajon mi fog történni?
- Ezt csak ketten tudják. - Pillantott fel nyájas képet vágva az egykori angyal.
A forró köd még mindig körbelengte a most már kopár mezőt, egy ember már régen nem élne
ilyen hőmérsékleten. A máglya hatalmas robajjal lökte szét még meg nem égett maradványait.
Mindketten elvakultak a hirtelen felcsapó tűzgömbtől, és a lángoló rőzse zuhatagától, ami
Mefiásban honvágyat ébresztett. Amikor látásuk visszatért, meglepődve látták, hogy ahol az
imént még lángnyelvek kígyóztak, most nyomott aranypénzek csillognak. Az összesen arckép
volt, de egyiken sem volt ugyan az. A két régi vágású entitás értetlenül állt, el sem tudták
képzelni, hogyan okozhatja néhány fénylő tallér a világ teljes pusztulását. Mégis a Sátán nem
nyúlt mellé tervével, nem kellett sok idő, hogy a világban a legnagyobb országok vezetői is
rabjává váljanak a csillogásnak. Birodalmak hulltak el, miközben szövetségek szúrták hátba
tagjaikat teléreket rejtő birtokaikért.
Álljon tehát itt elrettentésnek, a pénzt hajszolni rút dolog, főleg a szegénynek,
De sokan teszik, s szenvednek is később nagyon.
Ám az ember sajnos nagyobb rabja, mint az ekének,
Amíg él, remél, s nem marad számára más álom, mint a vagyon.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)